Ne kérdezd, kiről hazudik a tükör
Két világ között
dobog a szivem, ahogy a motor zaját meghallom.
A busz párás üvegére a két monogramot rajzolom
Te meg én
De az ablakon
diszelgő, be nem tartott igéretek
Idővel halványulni kezdenek.
A távolság más irányba húz minket.
De vajon ha elég messzire merészkedünk,
magunk mögött hagyhatunk mindent?
Hiszel-e még a
csillagok hamis fényében?
Jobb lenne elbújni
a sötétben.
Elhazudtam, egyszer és ezerszer
Hogy szeretni mertem egyetlenegyszer.
Elmegyek, már az álmaimban sem talállak
Túl messzire mentem, már nem kereslek,
nem várlak.
A busz fárasztó csendben tovább suhan
Minden megálló ugyanolyan.
A csend büntet. Engem okol.
A néma homály az ablakomra karcol,
S mint ezer esős nap, könnyeket fest rá.
Egy csepp titokban elmossa a
hazugságot, mintha senki sem hallaná.
Mond, hogy megéri, ha szabályt szegek,
Mond, hogy már nem fog úgy fájni, ha elmegyek.
Tudom, hazudni a szivnek csalás,
De nem bűn, ha nincs más választás.
Fagyos a holdvilág, mily későre jár már,
Ki nem akar egyedül maradni a
sarokban, annak magas az ár.
A távoli, sötét égbolt figyel, mint egy
átok.
Arctalan tükör, mi nem itél, benne
Eltitkolt, reszkető, fázó
sóhajok
Egy ki nem mondott, névtelen honvágytól
fűtve.
Lehunyom a szemem, csak egy pillanatra.
Egyszer talán elmegyek hozzád, elmegyek
Haza.
Már régóta nem volt friss az oldalon, sajnálom, de most elhoztam ezt a versecskét. Elég sokáig tartott megirni, remélem tetszik nektek. Nyugodtan irjátok meg kommentben vagy a chaten, hogy mi a véleményetek, vagy miről olvasnátok még szivesen.
